Agykutatás Hete 2018

Az AGY MEGISMERÉSÉNEK HETE (Brain Awareness Week, BAW) egy olyan globális kampány, melynek során a nyilvánosság figyelmét az agykutatásra, a laboratóriumokban folyó munkára irányíthatjuk. Továbbá KÖZÉRTHETŐ NYELVEN bővebb tájékoztatást adhatunk számukra a kutatások elért eredményeiről, a jövőbeni tervekről.

A nemzetközi Dana Foundation (www.dana.org) összefogja azokat a vállalkozásokat, intézményeket, projekteket, melyek az agykutatás területén dolgoznak és minden év márciusában örömmel mutatják be izgalmas munkájukat.

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara (ÁOK) 2018-ban is megnyitja kapuit az érdeklődő nagyközönség előtt, hiszen minket hétköznapi embereket is érdekelheti az a szakmai munka, ami az egyetemeken, laborokban, kórházakban zajlik. Idén először a Művészeti Karral karöltve rendez ismeretterjesztő és alkotó eseményeket.

Gyermekek számára játékos formában mutatjuk meg, hogy mivel is foglalkozik egy agykutató, hogyan működik az agy, ezzel kicsit vonzóbbá téve ezt a tudományterületet. A felnőttek sem unatkozhatnak majd, hiszen részükre komoly eszközparkot biztosítunk, többek között mikroszkópok segítségével agyszeleteket vizsgálhatnak, látványos interaktív bemutatókon vehetnek részt, előadásokat hallgathatnak meg.

A rendezvény Pécsett, több helyszínen is kínál programlehetőséget:

1. Agyműtét testközelből – Egy Parkinson beteg beszámolója képekkel

Időpont: 2018. március 12. (hétfő), 17:00-18:00
Helyszín: Civil Közösségek Háza (Pécs, Szent István tér 17.)
Helyszín kapacitás: kb. 80 fő
Előadó: Szentpéteri L. József (fotós), Hatvani Zsolt (páciens), Dr. Balás István (idegsebész)
Előadás témája: Interaktív bemutató egy műtét dokumentációja és a beteg beszámolója alapján.

2. Az agyi funkciók vizsgálata a Pécsi Tudományegyetemen
• Tanulási és memória folyamatok vizsgálata állatkísérletes modellekben
• Koponyasérülések

Időpont: 2018. március 13. (kedd), 14:00-15:00
Helyszín: Elméleti tömb (7624 Pécs, Szigeti út 12.), I. számú előadóterem
Előadó: Dr. László Kristóf egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem Élettani Intézet
Előadó: Dr. Nagy Máté idegsebész rezidens, Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinika
Előadások témája: Mi történik az agyunkban, amikor tanulunk és emlékszünk? Milyen következményekkel jár egy fejsérülés?

3. Laboratóriumok megtekintése

Időpont: 2018. március 13. (kedd), 15:00-17:00
Helyszín: Elméleti tömb, 7624 Pécs, Szigeti út 12) PTE ÁOK Anatómiai, Élettani és Farmakológiai Intézete
A program témája: a látogatók izgalmas és interaktív bemutatón vehetnek részt agykutatást végző laboratóriumokba. Kérdezni szabad, sőt elvárt!

4. Agyon csodált szépség – Hogyan dolgozza fel agyunk a körülöttünk felbukkanók arcvonásait

Időpont: 2018. március 14. (szerda), 16:30-18:00 óra között
Előadó: Prof. Hejj Andreas
Helyszín: Civil Közösségek Háza (Pécs, Szent István tér 17.)
Helyszín kapacitás: kb. 80 fő
Előadás témája: Vonzó, vagy sem? Ismerős, vagy idegen? Ezt az alapvető, de rendkívül fontos feladat végrehajtásának agyi folyamatát meséli el az előadó közérthetően és színesen illusztrálva

5. „Tiszta ideg-sejt vagyok” – origami nap a Filter Kultúrkávéházban

Időpont: 2018. március 16. péntek 10:00-15:00
Helyszín: Filter Kultúrkávéház (Pécs, Színház tér 2.)
A program rövid leírása:
A Pécsi Origami Körrel közösen idegsejteket hajtogatunk papírból, amiket összekötünk.
13:00 órától Dr. Sík Attila, neurobiológus, az ITD igazgatója magyarázza el az ideghálózatok működését az addig felépített hálózaton. A belépés díjtalan!

6. Ahogy ők látták – Pszichiátriai betegek művei

Időpont: 2018. március 12. – Kiállításmegnyitó (15:00 óra) Dr. Simon Mária és Dr. Sík Attila
2018. március 16. (péntek), 16:00 órától – Dr. Simon Mária előadással egybekötött tárlatvezetése
Helyszín: Modern Magyar Képtár (7621 Pécs, Papnövelde u. 5.)
Vendégünk: Dr. Simon Mária, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika adjunktusa
A program rövid leírása: Mentális betegek műveinek kiállítása a múlt századból

7. Agyaljunk együtt – Interaktív kiállítás / programok a Nádor Galériában

Időpont: 2018. március 17. (szombat), 10:00-18:00
Helyszín: Nádor Galéria (Pécs, Széchenyi tér 15.)

Programok:

• 11:30-kor és 15:00 órakor: Láttatni a láthatatlant – Dr. Szentpéteri L. József (National Geographic fotográfusa) lassított cselekvés fotózásának bemutatója és előadása
• 10:00 órától: Művészeti Kar hallgatóinak az agy téma által inspirált munkáinak készítése és bemutatója
• 10:00 órától: Mutasd meg, milyennek képzeled az agyad. A rajzpályázatra érkező rajzok kiállítása
• 10:00 órától: Kézműves foglalkozás gyermekeknek és felnőtteknek (festés, rajzolás, gyurmázás valamint Varga Józseffel 3D origami hajtogatás)

• 10:00 órától: Asvini csokoládé kóstolás – www.asvini.hu
Péceli Gyöngyvér egyedi tervezésű kézműves csokoládékat készít, amelyeket a helyszínen megkóstolhatnak és megismerkedhetnek a csokoládé kóstolás illemszabályaival valamint a kakaó- és csokoládé rövid történetével.
• 10:00 órától: Az agy szép – Mikroszkóppal készített fényképcsodák kiállítása
• 10:00 órától: Kiállított (tapintható) agymodellek bemutatása (ÁOK munkatársai)
• 10:30 és 13:30 órakor: Optikai csalódás dimenziókon át. Előadással egybekötött bemutató arról, hogyan lehet becsapni az agyunkat (Dr. Jandó Gábor)
• 11:00 és 14:00 órakor: Mérjük meg, hogy hogyan látsz 3D-ben! Egy új számítógépes látásvizsgáló program bemutatása. (Dr. Jandó Gábor, Dr. Mikó Baráth Eszter)
• 13:00 és 16:00 órakor: Nézd meg mit csinál az agyad EEG! Agyi aktivitás mérése elektródákkal (Dr. Mikó Baráth Eszter)
• 17:00 óra: A kiírt rajzpályázat díjátadása